Gyorsangyorsan, amíg még október van
Halloween alkalmából még gyorsan írok egy hónapzárót, bár annyira fergetegesen sokminden nem történt. Kedden történt egyedül említésre méltó esemény, a török köztársaság ünnepét, mondjuk úgy, az Atatürk-napot ünnepelték, ünnepeltük, ugyanis mi is kimentünk páran az európai oldali Boszporusz-partra megnézni a grandiózus tűzijátékot. Valóban grandiózus volt, nem volt akkora tömegnyomor sem, mint ahogy Isztambulban képzelné az ember, valamint a nagy finálé miatt már megérte kimenni, amikor is valahogy megoldották, hogy csillag és hold, azaz Türkiye-zászló alakú formákra robbanjanak a rakéták, vagy petárdák, vagy mik. Kicsit csálé volt, de tűzijátékhoz képest azért elég fasza.
Utána kicsit kiültünk sörözni még a partra, de mivel elég hideg van már esténként, meg aztán tengerparton nyirkosabb is, hamar hazatendáltunk. Azóta szokásos napirutin, azaz lassan készülök a félévközikre, amik egy-két héten belül lesznek, de azért csak módjával, mégiscsak Erasmuson vagyunk. Lehet, elnézek valami Halloween-partyra is akár, ami akkor se nagyon vonzana, ha éppenséggel temérdek sok időm lenne, de azért néha megéri újra meg újra szocializálódni.
Érdekes egyébként, mennyire eltérőek a vélemények a helyiektől Isztambulról, meg a törökökről úgy általában - az első napokban azt hiszem, jobban befolyásolt Halil, a lakótársam leírása a mentalitásról, Atatürkről (lévén az első, amit itt hallottam); ez az utóbbi időben folyamatosan felül van bírálódva, a jelek szerint ő a konzervatívabb, Ottomán-birodalom-pártibb réteghez tartozik ami mondjuk gyanítható volt az életviteléből, a szesz- és malacmentes étrendből, a családjából, meg az olyan megjegyzésekből, mint "stupid white trash people" vagy "I wish we would conquer Bulgaria back", az Atatürk-ellenességről nem is szólva. Szóval, ha az USÁ-ban lennénk, azt hiszem, egy ízig-vérig republikánusnak felelne meg. Persze ezzel együtt egy szolidáris, normális srácról van szó. Ez is mutatja, hogy a politikai és szociális hozzáállás független a kultúrától, azaz egy bigott radikális bigott radikális marad attól függetlenül, hogy muszlim, keresztény. De nem akarok vallási, vagy politikai aspektust keverni a beszámolóba, ti se tegyétek, kérlek.
Na szebb jövőt!